"Félelmetes" bizonyos szempontból, a sok sokszor panaszkodok elnyűtt kolléga milyen szakmai úgy mondt szakmai alázatról, de ez inkább igényesség - kívül álló számára - örültségről tesznek tanúbizonyságot a bemutató előtti utolsó napokban is. Amikor nem hogy a külső néző, de még a belső dolgozó aki egész nap néz a darab próbáit nem veszi észre hogy min dolgozhatnak még a többiek - a sajátját ő persze tudja, a közvetlen kollégái - jó esetben a rendező is - de legtöbb esetben szinte úgy tűnik hogy csak maguknak dolgoznak.

Napok óta rajtuk a jelmez, már rég fel se tűnik, minden oké de a büfébe ha lemész a jelmeztervező a szabásszal vad diskurzust folytatni mit kell még átszabni, tépőzárazni hogy könnyebb le lehessen venni, de van amit te jónak látsz és az még nem is a majdani jelmez, ha nem szerezni kell valahonnan egy "normálisat", más színben (mert hogy az lesz a jó).

A zenészek mindenféle hangnemekről meg Isten tudja rajtuk kívül miről egyezkednek, a hegedűn valami pöcköt megnyomnak és meghallhatják hogy szól, aztán ki-benyomják még párszor, te igazán semmi különbséget nem hallasz de ők átszellemült izgalommal vitatják melyik a jobb (ha bennem ül egy vájt fűlő zenész, rajtuk kívül senki sem tudja hogy így most jobbat csináltak).

És hasonlóan vagyunk mi is a fényekkel. Egyik próbán a kollégám totál "elbaszta" - úgy kéne csinálni a kivilágosodást (=erősödik a fény) ahogy a szereplő elhúzza a függönyt az ablak elől... gyakorlatilag a dimmer meg egyéb technikai megoldások lomhasága nem is nagyon teszik lehetővé hogy ha te megnyomsz/meghúzol valamit akkor egy lámpa igazán úgy kapcsolódjon be mint ha a nap jönne be az ablakon, nagyon jól megfigyeled... de színházat szerető, előadásokat gyakran látó ismerősömnek fel se tűnt még elbaszva sem hogy az nem jóóó!!! :) Persze nem is várható hogy ha valaki leül nézni egy előadást azon gondolkodjon hogy a miközben a színész járkál és mellesleg a függönyt is elhúzza úgy mi történik a fénnyel.

Mindegy én ettől függetlenül önpusztító mániákussággal kínlódok minden egyes tized-század fenne tudja mennyi másodpercen hogy a próbák, előadások során minél többször érezzem azt hogy ez jó lett - ahelyett hogy ühhm ez lehetett volna kicsi hamarabb-később, lassabban-gyorsabban.

Had világítsam meg a helyzetet mikor lehet ezek a kis dolgok fontosak. Nyilván nem gondolkodik rajta senki hogy ez most mikor jött a fény, de valami érzetet mégis kelt és ha valami "fura" az már csökkent a darabba való beleélést. Ezt feltétezhetjük. Na olyanok vannak például most hogy pár mondatonként ahogy megszólal az egyik szereplő a másik után az egyikről lemegy a fény a másikra meg fel megy. És ez azért nem egyszerű mert a dialógustól, meg a színész vérmérsékletétől/kedvétől függően vagy az van egyik befejezi a mondatott és a másik már oda is vágja a következőt (ebben az esetben ha utolsó szó utolsó betűje után azonnal nem váltasz fényt akkor a megszólal színész sötétben fog beszélni - ráadásul nem is kéne "cut"-osan váltani a fényt vagyis olyan gyors villanásszerűen mintha "a budiban felkapcsolták volna a villanyt", hanem átmenettel (=sötétedés-világosodással). Nos ez mind szép és jó de van a következő fényváltás amikor már nem így kell csinálnod mert a következő színész nem egyből szól ha nem csak ráérősen (vagyis az történik hogy ha hasonlóan gyorsan váltasz akkor a színész ott áll fényben néz ki a fejéből, ami szintén furcsa hogy "most mi van"). Egyik rendezőnek is ez a mániája hogy nem lehet rajta hamarabb a fény, mert az olyan mint ha a fény irányítana, nem pedig az események, vagy mi.

Ja a zenészeknek a másik örült hobbijuk hogy a padló leesett kupak hangjáról próbálják kitalálni hogy az milyen hang (nyilván nem az de mint tudom az dur vagy cisz vagy mit tom én :)).