Azt a Dzsungel könyve musicalt, amelyet 1996-ban mutatott be a Vígszínház (a Pesti Színházban), már több mint 1400 alkalommal láthatta a közönség, de mind ez idáig csak a Pesti Színház falai között. Most először fordult elő, hogy ez a produkció kimozdult, és Győrben, az Audi Aréna sportcsarnokban került bemutatásra. Ennek a turnénak a technikai előkészületeiről és lebonyolításáról adok közre most néhány szeletet.
Ez a majdnem 30 éve futó előadás hihetetlen sikerszériát tudhat magáénak, gyakorlatilag a mai napig teltházzal fut. A Pesti Színház szűknek nevezhető színpadára készült, mind díszlet, mind világítási és egyéb technikai paraméterek szerint. Ezt a produkciót kellett kivinni sokkal tágasabb, de nem megszokott színházi körülmények közé. Jómagam a technikai előkészítésnek (érthető mó- don) a világítási részével foglalkoztam, de persze a kapcsolódó területekre is figyelnem kellett.
Az új helyszín a sportcsarnok hátsó végében felépített mobil színpad volt, méreteiben a duplája a Pesti Színház színpadának. Már az előzetes egyeztetéseken felmerült, hogy az eredeti díszletet meg kell növelni, így terv készült egy nyitottabb, szélességében megnövelt méretű, de az eredeti elemeket is tartalmazó díszletről. A világítás ehhez az elrendezéshez próbált illeszkedni, de persze a díszletet teljesen körülölelő világítási pozíciókat, amelyek a színházban rendelkezésre álltak, itt nem tudtuk megteremteni. Arra sem volt igazán jó megoldás, hogy az eredetileg százas nagyságrendű, hagyományos, analóg reflektorokat tartalmazó világítást ilyen körülmények között újrateremtsük, így a bevált kompromisszumot alkalmazva, robotlámpákat használtunk fel. Ezzel megspóroltunk egy csomó időt a lámpák állítgatásával, és a világítási jeleket is rugalmasabban lehetett előzetesen leprogramozni.
Persze utólag ez egészen jól hangzik, de a megvalósításhoz elég sok paraméternek kellett megfelelni, így komoly előkészítő munka kezdő- dött. Az új díszletről kaptunk egy pontos, háromdimenziós modellt. A csarnokról nekem egy korábbi munkából adódóan megvolt a modell, így ezekből elő tudtuk állítani a megfelelő modellkörnyezetet.
A világítás és a látványtervek adaptálásában hárman dolgoztunk össze az előkészítés során az adatgyűjtésben, megbeszélésekben és tervek ké- szítésében, a kivitelezés során pedig a tervek szerinti minél pontosabb színpadra állítás levezénylésében: Csontos Balázs, a Vígszínház világítási felügyelője, aki minden mozzanatot összefog és irányít, többek közt ő tárgyalt a helyszín technikai szolgáltatóival lámpatípusokról, logisztikai kérdésekről is; Ágoston András, a Pesti Színház világosító tárának vezetője, aki a pultok programozásán és a vezérlési rendszer kialakításán túl a próbákra is eljárt; valamint jómagam, a Pesti Színház fővilágosítója, akinek a modellek, illetve az építéshez szükséges rajzok, táblázatok, vonalkiosztások készítése jutott. Persze mindhárman beletettük a felgyülemlett tapasztalatainkat, akár a konkrét előadás, akár a produkciók ideiglenes helyszínekre történő költöztetésével kapcsolatosan.
Már a tervezés elején kialakult, hogy a színház saját, ETC APEX fénypultját fogjuk használni. Több szempont is erre mutatott. Egyrészt így nem kellett külső eszközt bérelni; az előadás a Pesti Színházban is ezen fut, Andrisnak komoly tapasztalata van mind a pult kezelésében, mind az előadás lebonyolításában. Az előprogramozás is folyhatott hoszszabb időn keresztül, felhasználva a pult beépített Augment3D megjelenítő szoftverét. (Persze ehhez is kellett a pontosan felépített modellkörnyezet.)
A felhasználni kívánt eszközökre már jóval a programozás megkezdése előtt le kellett adnunk az igényt, ezeket a kérdéseket Balázs kezelte, kiindulva a már korábban ugyanitt lebonyolított Pál utcai fiúk előadás tapasztalataiból. Mi ide egysé- ges robotlámpa-parkot adtunk meg, ROBE Forte és Tarrantula típusokkal, a tervezést is ezekkel kezdtük meg, de természetesen tudtuk, hogy ez az elérhető eszközök függvényében még változhat. (Ennek a pultnak sem jelent problémát egy utó- lagos eszköztípus-csere.) Én már eleve úgy épí- tettem fel a vezérlési rendszer és a vonalkiosztás terveit, hogy legyen elegendő tartalék az esetleg megváltozó csatornaszám-igényekre.
A tervek felépítését is a színpad felől közelítve csináltuk: a WYSIWYG programban épült fel a teljes szett a színpad és a díszlet összes paraméteré- vel, ide kerültek fel a tartószerkezetek, majd erre a lámpák. Amikor elkészültem a vonal- és címkiosztással is, az egész adathalmazt elkezdtük felvinni az Augment3D adatbázisába; a modell importálása és pozicionálása pár perc, de a lámpákat pontosan elhelyezni már tovább tartott. A befektetett munka megtérült, mert a valóságban is elég pontosan oda épült fel minden, ahova a terveken rögzítettük, így az előre megírt világítási programban már „csak” pozíció-palettákat kellett frissíteni. (Gondolhatnánk ezt egy ideális világban persze, de alább egy összefoglaló következik a problémakezelés viszontagságairól…) Az elkészült tervekből készí- tettem rajzokat, külön a beméretezett hidakról, a lámpák pontos elhelyezéséről és persze a vonalkiosztásról és címzésről is. Ezeket küldtük meg a helyszínre eszközöket bérbe adó szolgáltató cé- geknek. Eddig a pontig minden nagyon szép volt, de azért éreztük, hogy ez így még tőlünk nyugatra se mindig fut le ilyen egyszerűen. Lássuk, milyen problémákba sikerült belefutni, és ezeket hogy lehetett kezelni – persze elsősorban mások okulásának elősegítésére…
Elöljáróban szeretném kiemelni: az előadás nagyon szépen lefutott és hatalmas sikert aratott! Nemcsak az óriási, olykor a jelenetek közben is felcsattanó taps, hanem a későbbi visszajelzések alapján is ezt mondhatjuk. Ahhoz, hogy ilyen sikeres lehessen, több ponton is alkalmazkodnunk kellett a változó körülményekhez. Az alábbiakban egy közel sem teljes, inkább kiragadott példákból álló gyűjtemény következik.
Az előzetesen egyeztetett lámpapark változásokon esett át, mivel az adott időpontra nem volt elegendő szabad eszköz a megadott lámpatípusokból. (Ez mondjuk várható volt, és viszonylag gyakori probléma.) Erre már előzetesen is készültünk, így az építésben, címzésben nem jelentett problémát. A cseretípusok színei viszont csak hasonlítottak az eredeti típusokra. A Tarrantula helyére bekerülő kí- nai gyártmány ugyan fényerőben és nyílásszögben hozta az elvárt szintet, de nem tudott olyan szép melegfehér árnyalatot adni, amire szükségünk lett volna. Ezeket a színpalettákat mind át kellett nézni. Ugyanez a Pointe váltó-típusaként érkező MAC Viper lámpákra is igaz volt: az eredeti lámpatípus
LED-fényforrásokkal szerelt, így gyakorlatilag a teljes szett egyforma színeket képes előállítani. Ugyanez a fémhalogén izzós lámpákra már nem áll, így itt is fésülgetni kellett a palettákat. (Első- sorban a beszerelt izzók eltérő élettartama, illetve a lámpák életkora okoz ilyen jellegű eltéréseket.)
A pozíció-paletták kezelésével együtt ezek már időigényes feladatok, és éppen ezen a téren kezdtünk nagyon rosszul állni: az előadást az év legelején, január 4-én mutattuk be, és az időzítés egy váratlan problémát okozott. Normál esetben a Budapest és Győr közötti távolságot az autópályán megközelítően másfél óra alatt lehet megtenni (persze az indulás pontos helyétől és a használt jármű típusától függően). Az év legelején viszont megindul az ünnepeket a környező országokban töltő, de Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások visszaáramlása, óvatos becslések szerint is milliós nagyságrendben. Így a Győr felé vezető autópálya-szakasz jelentős túlterhelésnek esik áldozatul, és az amúgy is nagy forgalmat balesetek tarkítják. Szinte lehetetlen közlekedni, a kerülőutak, alsóbbrendű útvonalak is túltelítődnek. A lényeg, hogy a három nap alatt gyakorlatilag minden késett, hol kisebb, hol nagyobb, hol kétségbeejtő mértékben… Például a színpadépítés is. Balázs leutazott és 3-án hajnaltól felügyelte a hidak rögzítési pontjainak és a színpad pozícióinak kialakítását. Úgy terveztük, hogy amikor mi délelőtt megérkezünk, már áll a színpad. Nem állt. Pedig mi is egy jó órát késtünk, és mire elkezdtük lepakolni a színpadra szánt lámpáinkat és a pultjainkat, már kétórányi késésben voltunk. Ezek a késések napközben is mozgatták az egymásra épülő fázisokat, például a hangosítók bérelt pultjai még az országba se léptek be, valahol Szerbiában ácsorogtak. A világítási szett ehhez képest elég gyorsan megépült, mire elkezdték a színpadot beépíteni, a színpad fölötti tartók lámpái már mind le voltak tesztelve.
A szolgáltató a rajzok alapján szerelte be a lámpákat, Balázs felügyelte ennek a lebonyolítá- sát. A tesztelés idejére még nem érkezett be a mi pultunk, de ezt tudtuk előre, így én elkészítettem a végleges lámpakiosztást és címzést a cég MA2 pultjára is, ezt előző este átküldtük nekik.
A díszlet beépítésére sokat kellett várni, ez a színpadépítés megcsúszása miatt alakult így. Amíg a díszlet nincs a helyén, sem a színpadi szettet nem tudjuk építeni, sem a pozíciókat nem lehet mihez korrigálni, ismét gyűjtöttünk késést. Ebben a „felszabadult” időben építettük át a vezérlést: a csarnok hátsó részében, a küzdőtéren elhelyezett utolsó széksor mögött kaptunk helyet, és mivel elsőként érkeztünk, szépen beépültünk a pultokkal a jobb oldalra. A hang csapat később szólt, hogy az ő kábelezésük a jobb oldalról fog érkezni a színpad felől, és nem biztos, hogy a csoportkábel átér a bal oldalra. (Amúgy sem szerencsés a nézőtér középső folyosóján ilyen vastag kábelköteget átvezetni.) Így mi költöztünk át balra, és segítettünk a videós szakosztálynak is ennek megfelelően újrahúzni a kábelezésüket. Végül is épp volt időnk…
A fényvezérlés a színház ETC APEX pultján futott, a tartalék pult egy ETC GIO@5 volt. Ez utóbbi eredetileg a Vígszínházban szolgál. A Pesti Színházban az APEX mellett egy ETC PUCK szolgálja a tartalék pult szerepét, ami oda elegendő is, de ide kiköltözve annyira megnövekedett a vezérlési kapacitás, hogy már nem tudta volna betölteni a funkcióját, ezért kellett cserélni a Vígszínház backup pultjára.
Az önfeledt várakozást egy elég vicces „probléma” kezelésével is töltöttük: a darab második felvonásában, a keselyűk tánca alatt egy ponton esernyőket ragadnak a madarak, és fentről elkezd hullani – nem az eső, mert ez problémákat okozna, hanem a szappanbuborék! A színházban egy spé- ci gép intézi ezt a világítási hídról. Ehhez hasonló gépet szerettünk volna, és rögtön kettőt, hogy a szélesebb színpadon is meg tudjuk közelíteni az eredeti hatást. A csarnokban sokkal nagyobb a tér, a belmagasság is nagyobb, és a légmozgás eléggé kiszámíthatatlan. A szolgáltatónk egy helyi, esküvőkre szakosodott cégtől szerzett két – sajnos nem teljesen egyforma – gépezetet. Ezeket kezdtük tesztelni (elsőre csak az infra-távirányítós verziót): a buborékok nagyon magasra szálltak, és csak igen kis részük ért le a színpadra, egyszerű- en túl hamar szétpukkantak. (Azok is túlságosan jobbra eltolódva.) Kértük a tartószerkezeten mászkáló Rigg-es srácokat, hogy tegyék át a középvonalhoz közelebb. Mint kiderült, ez egyáltalán nem egyszerű feladat ilyen körülmények között: a buborék-gépben a folyadék egy nyitott tálcában van, még akkor töltötték fel, amikor lent volt a híd. Fent áthelyezni ezt nem könnyű, a híd már nem jöhet le, épp beépítik alá a díszletet. Így azután ötméteres magasságból hirtelen bő két liter szappanos víz ömlött a színpadra, szerencsére épp senkit nem talált el… Gyorsan el is napoltuk ezt a projektet, megjegyezve, hogy ha holnap se sikerül megoldani, akkor sincs igazi katasztrófa, mert enélkül is lefut az előadás. Persze komoly takarításba kellett kezdeni, mielőtt mindenki csúszkálni fog…
Miután kimulattuk magunkat, elkezdődhetett a jelek átnézése, a pozíciók, paletták fésülgetése. (Közben megépült a díszlet, bekerültek a saját színpadi lámpáink, minden üzemszerűen kezdett működni.) Ez a munka, elsősorban a felhalmozó- dott késések miatt, hajnalba nyúlt.
Másnap, az előadás napján már készülhettünk a délelőtt 11-re kiírt próbára, és végre használhattuk a köd- és füstgépeinket is. (Csak erre a napra kaptunk engedélyt ilyen tevékenységre.) Már tesztelés közben érkezett információ, hogy a színészeket, táncosokat szállító busz késni fog, mert már Budapest közelében dugóba keveredtek…
Az időt a fejgépek telepítésével és tesztelésé- vel töltöttük, és itt is ért kellemetlen meglepetés. Az eredetileg megbeszélt Robert Juliat típusok helyett két „kiváltó” típust kaptunk. (Három fejgépre volt szükségünk, természetesen ezt rendes, színházi fejgépekre értve.) Végül kaptunk három gépet; a két „nagy” gép ugyan fényerőben elérte a színpadot (bő 80 méterre tudtunk települni a színpadtól), de a legkisebbre húzott optikával se lehetett eléggé összehúzni a fénykört. Ha elkezdtük behúzni az íriszt, a végpont előtt már megjelent a „félhold”, az írisz közepére beforduló takarólemez formájában. Az ezt megelőző állapotban még csak egy jó kétméteres átmérő marad, nem lehetett csökkenteni a fénykört a kívánt 80 centi körüli átmérőre. (Ebben az előadásban tényleg kellene fejgépezni, például a kígyónak csak a fejét kellene megfogni. A színházban ez nem jelent problémát.) A harmadik, középső gép egy Robert Juliat eszköz volt, de csak a kisebb, 1200 W izzóval, amelynek erre a távolságra már nem igazán ért le a fénye. Balázs hosszasan állítgatta mindhárom gépet, mire sikerült valamilyen kompromisszum mellett beállítani őket. Végül a kérdéses szűk jelenetben csak a középső gépet használtuk.
Végre megérkeztek a művészeink, és délután kettőkor megkezdhettük a próbát, nagyon feszített munkamenetben, mert így már nincs idő külön lejáró próbára, mikroportozásra és összpróbára, mindent egyben kell lebonyolítani. Este hatkor tervezték megnyitni a csarnokot a nézőközönség előtt, szegény Andrisnak füstölt a pult az ujjai alatt.
Ekkora időveszteséget egyszerűen nem lehet nullára kihozni, így a cél az, hogy a közönség minél magasabb színvonalú előadást élvezhessen. Nem maradt idő az olyan finomságokra, mint hogy a rivaldában elhelyezett (pixelenként vezérelt)
derítésben a táncosok számára jelzőfényeket helyezzünk el. (Pedig ezt dinamikusan, az adott koreográfia igényei szerint tudtuk volna kitenni, de nem volt idő elhelyezni a programban.) Én láttam néhány megbicsaklott színpalettát a zöld tartományban, de mivel egy valódi dzsungelben sincs homogén színkép, itt is elfért ennyi változatosság.
Az előadás lebonyolításában már csak azokkal a problémákkal kellett megküzdeni, amelyeket a nem színházi környezet jelent: nincs ügyelői hívó- rendszer, nem húzható a nézőtéri világítás, nincs intercom kapcsolat a fejgépesekkel. Ezek nem okoztak meglepetést, és a saját rádióinkkal, illetve megfelelő létszámú világosítóval le tudtuk küzdeni. Az előadás óriási sikerrel futott. A közönség állva tapsolt, és reméljük, hogy semmit sem érzékeltek abból az erőfeszítésből, amibe a musical színpadra állítása került ilyen nehezített körülmények között. Ez a taps szól az összes közreműködőnek, és én külön köszönöm a háttér cégek technikusainak és saját kollégáimnak is a megfeszített munkájukat. Reméljük, hamarosan újra bemutathatjuk a produkciót ilyen nagyszabású keretek között, addig is műsoron marad a Pesti Színházban, várunk mindenkit szeretettel!
Kiss Péter Pepe
SZÍNHÁZTECHNIKA
Látvány-operátorok feszült figyelemmel Esernyős táncpróba Az óriási fej bevilágítva
Fényvezérlő állás, APEX és GIO pultokkal
Színpad 2025/2 41
SZÍNHÁZTECHNIKA
