A következő bemutató a stúdióban, az én színpadomon lesz - végre egy darab amit nem pár olyan előadáson kell átvennem ahol már bent vannak a nézők.

Egyből a második olvasó próbán kellünk. Még hozzá azért mert árnyjátékok lesznek az előadásban  - hamar kiderül hogy csak megakarják nézni hogy milyen vetítéssel stb. és még két napig csak olvasnak.

A vetítős téma oka prózai lehet - hogy a rendező és a díszlettervező felfokozott diskurzusát idézem:

"a ... [az igazgató] azt mondta nincs pénz! Erre az előadásra csak olyan díszlet van ami ingyen van."

Hozza magával a vetítős emberét pestről "fényfestő" vagy mi. Hangosokkal nézegetik a videó vetítést a vászonra szemből... itt egy csillár lenne, itt egy konyhakép.

Hátulról pedig első nekifutásból ezres derítő (1000W). Egy 95-ös PARt is hoztunk, elsőnek azt meglátva a rendező kifakad:

"ne az altmant hozzad!!!"

próbabábuként székkel ülök a "vászonra" nézik milyen, a rendező ordításokkal hívja a rendezőasszisztens-feleségét.

A világítási elképzeléseinek leírás közben hamar fény derül az ötlet eredetére: így látta a itt meg itt most a legmenőbb színház angolszászéknál. 

De mire ideáig eljutottunk túl estünk a szokásos fejetlenségen - mivel senki semmit nem tud. A díszítőknek nem mondanak semmi konkrétat, felraknak egy tök rossz vásznat tök rossz helyre - míg megérkezik a rendező-díszlettervező és még 2-szer leveszik és felrakják míg talán jó.

Ilyen a színház. Sokszor 3-szor újra meg kell csinálni ugyanazt mert jön egy "ja na ez ezért nem jó", "ja meg itt van egy ilyen meg ilyen".

És sok-sok minden után végül kialakul az amit majd a néző lát.

Van amikor jók sikerül.